Soha többet nem veszek cipőt. És ez amúgy nyilvánvalóan nem igaz...
Történt, hogy vasárnap elvonultam egy csodacuki cipőért, világosbarna, bőr, kényelmes (persze..) és nagyon drága. De hát, egyszer élünk , megvettem. Ez volt az első hiba.
Hétfő reggel fel is vettem egy nem túl vékony harisnyával (második és harmadik hiba), és eljöttem benne dolgozni (negyedik hiba). A Nyugatitól sétálva már éreztem, hogy ez nem lesz jó, megint elfelejtettem leragasztani előre a sarkamat (ötödik hiba), szóval alig vártam, hogy beérjek és levegyem.
Szerencsére hoztam váltócipőt, abban kibírtam a napot, majd este elmentem TRX-re (sokadik hiba), csak hogy biztosan a maradék bőrt is lenyúzzam a sarkamról.
Akkkkkkkkkora seb lett a sarkamon, mint még sosem. Remek, verseny előtt három héttel úgy lezúzni magam, hogy max a barefoot technikát tanulhatom meg, de edzés ebből nem lesz.
Szerdán a bringáscipőben addig próbáltam elhúzni a kis lábujjacskáimat, hogy begörcsölt az egész talpam...remek érzés két órát tekerni és mosolyogva vezényelni görcsbe állt lábbal...
A tegnapi edzést úgy gondoltam, hogy elnapolom, és lógtam. Vagyis feltett lábbal, csodakrémmel (Neogranormon) bekenve, hátha használ.
ÉS a jó hír: használt. Ma reggel már nem sikítva vettem fel a cipőmet (na jó, csalok: kitaposott, puha edzőcipő), és úgy érzem, hogy kemény vagyok,mint Tarzan talpa (hogy stilszerű legyek...), és ma azértis kimegyek futni. Mondjuk olyan 6-8 km-t.
És a kiscipőm túl szép és drága, hogy a szekrényben porosodjon: májusban abban fogom koptatni Cambridge utcáit (vagy a mezítelen talpamat, ha sokat hősködök...)
